rutinból feldobom. hiába. nyomjamegapirosgombotésnyugodjonbékében. mintezköztudott. semmi.
és nem folytatja, és nem érti, kurvaélet, és nem érti. sőt, tulajdonképpen bután néz. és mégis gyönyörű. lepke van a bal bokájára tetoválva. és én nem hányok be, mégse. szép ez a lepke, szép.
nem okos. nem Úgy okos. nem tudja, ki a tótawé. ez valami fontos? ezt kérdezi.
tényleg, ez valami fontos?... csókolózunk, párás a szeme, puha a szája. nem szív, nem akar bébirépát és brazil növendékcsilit gyömöszölni a fogam közé. olyan a szaga nyakának, mint a mézes-müzlis danonnak.
te mindig ilyen komoly vagy? kérdezi. én vajon mindig ilyen komoly vagyok? síkhülyének néz, pedig mindenre tudok válaszolni, pedig ma már minden lényegeset elolvastam, megbeszéltem, írtam sok mailt, költöttem még többet és megfontoltan, kéjjel aláztam le több kollégámat. tizenkét perce csókolózunk, és még nem dugta a nyelvét a számba. talán most. talán most. és igen... dekurvajó.
egy nagy, virágos réten szaladok.
