A haverjaim közül majdnem egyedül nekem nincs gyerekem, Ivánnak kettő, efGábornak két alomból három, nem akarom végigírni, szóval mindenki ottvan oviügyben, babausziban, bébiszitterkínálatban, smstörlésben hazaérés előtt, illetve a mobil kétméteres körzetben tartásában hazaérés után. A csapat szinte minden tagja elköltözött már otthonról valamelyik gyerek születése után egy évvel, abban a mély (és az adott pillanatban teljesen őszinte) meggyőződésben, hogy az örök, még a világirodalom számára is ismeretlen szerelem érintette meg az ő lelkét angyalszárnyával, aztán fél év múlva persze kotródott haza megszégyenülten, tele lelkiismeretfurdalással, örökre boldogtalanná téve egyrészt azt a szerencsétlent, akivel hat hónapig elhitette, hogy ő a bobherceg, meg az asszonyt is, akinek a szülés után amúgy is nullára alázott egoját sikerül sáros csizmával megtiporni. Nem tudja, még nem tudja, de a büdös életben nem lesz neki megbocsájtva, soha többet nem lesz vele igaziból lefeküdve, (több lesz viszont a szopás, azt a csajok inkább megcsinálják, ha amúgy nincs kedvük) és jól ki lesz várva az a pillanat, amikor anyát vagy jól felszedi a főnöke, és/vagy apa összekalapál már annyi pénzt, hogy a fele is szabad szemmel látható.
Ez az egész csak onnan jutott eszembe, hogy terhes az Orsi, aki nekem a legnagyobb szerelmem volt életembe’, és bizony nemegyszer elgondolkodtam azon, mi lenne, ha az én gyerekem lenne a hasában. De azért mindannyiszor arra jutok, hogy vigye csak el a balhét a Kristóf, aki ráadásul nekem az egyik legjobb haverom volt, és senki nem merte megmondani nekem, hogy ezek járnak, ráadásul rögtön utánam. Az egész kurva városban tényleg én voltam az utolsó, aki megtudta, tisztára úgy éreztem magam, mint a hülye férj a saskabaréban, de már teljesen túlvagyok rajta, nem is kellett hozzá, csak négy év.
Hathónapos terhes az Orsi, a büszke kismamafajtából való (has alá tolt nadrág, has fölé tolt szűk póló, lélegzetelállító méretű mellek), tényleg tök jól néz ki. Csak az a baj, hogy aztán meg is fog születni az a gyerek, aki persze biztosan édes, meg az élet értelme, csak üvölteni fog meg szarni a legváratlanabb időpontokban, az anyja előbb kövér lesz és depressziós, aztán sovány és depressziós, és atomjaira fog hullani az egész, és nem is áll össze sohatöbbet.
Szóval inkább elhúzok a brandonba és veszek egy extra méretű plüsstigrist, hogy be legyen készítve, mire érkezik a ded.
de azért szar, no.