A dögvész már nem divat, a jóistenke a szmájlit szánta az ezredforduló bubópestisének. tele van vele a telefonom, a mailjeim, ott van pólón, tetováláson, reklámban, filmben, földön, vízen, levegőben, sőt, néha, ha felnézek a Pomodoroban a fésűskagylós házi spagettiről Andira a kontrollingról, aki már kétszer, de még kábé háromszor, szóval a feje helyén is két pöttyöt látok vonalkával balrazárójellel. néha kacsint is.
mér nem mondod meg a szájaddal, igaziból, ha örülsz? ha ellenállhatatlanul jó fej vagyok? mér nem hívsz fel, ha láttál szivárványt, kéményseprőt, falon pókot? ha felbosszantott a hülye ügyfél? mér küldesz nekem folyton írásjeleket, vagyok én kibaszott Amonhotep?
Mutassatok egy nőt, aki kevesebb, mint 2 szmájlit használt ma. Mutassatok rá, és én elveszem, úgy éljek.
